2012. november 20., kedd

Szezámsós magvas rúd

Sós rágcsálnivaló teljes kiőrlésű lisztből, magvakkal.




Hozzávalók (1 nagy gáztepsihez)

1 dl langyos víz
1 kávéskanál barna cukor
1 dkg friss élesztő
1,5 dl (kb. 5 dkg) burgonyapehely
25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
2 evőkanál szezámsó
1-2 kávéskanál só (ízlés szerint)
3 evőkanál magkeverék
5 dkg puha vaj
1 pohár (175 g) natúr joghurt vagy kefir


Elkészítése

A langyos, cukros vízben felfuttatjuk az élesztőt. Közben tálba szitáljuk a lisztet, hozzákeverjük a többi száraz hozzávalót. Végül a felfuttatott élesztővel, a vajjal és a natúr joghurttal lágy, de tiszta kézhez nem ragadó tésztává gyúrjuk (szükség esetén pici víz, illetve liszt hozzáadásával igazíthatunk az állagán). Langyos helyen, letakarva a duplájára kelesztjük (kb. 3/4 óra).

A megkelt tésztát lazán átgyúrjuk, majd enyhén lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtjuk. Éles késsel becsíkozzuk a tetejét, majd kb. 1,5 cm széles és 5-6 cm hosszúságú rudakra vágjuk úgy, hogy ferdén legyen rajtuk a minta. Szilikon sütőlappal bélelt vagy vékonyan kikent tepsire sorakoztatjuk, némi helyet hagyva közöttük.

180 fokon kb. 25 perc alatt megsütjük, előmelegítés nélkül. Akkor kész, mikor láthatóan pirul a teteje is.

Frissen a legfinomabb, de a letakarva tárolt maradék másnap sem száraz, kemény.


Ajánlatom hozzá a Jó egészséget! webáruház kínálatából
Biopont búzaliszt, teljes kiőrlésű, 1 kg
Burgonyapehely 500 g
Szezámsó 250 g
Magkeverék 250 g
Himalája finomsó 1 kg


A recept Dulmina tündérkonyhája című blogomban jelent meg először. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése