2012. november 11., vasárnap

Sokmagos szódakenyér

Ez a finom, laktató kenyérféle kiváló választás azoknak, akik valamilyen okból nem fogyaszthatnak élesztővel készült kenyeret, pékárut.



Hozzávalók

25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 csapott teáskanál só
1 evőkanál szezámsó
1 teáskanál szódabikarbóna
10 dkg magkeverék
1 kis pohár (175 g) kefir vagy natúr joghurt
2 evőkanál olaj
1 teáskanál citromlé
2 marék lágy zabpehely a forgatáshoz
1-2 evőkanál olaj a tepsi kikenéséhez


Elkészítése

Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.

Nagy tálba szitáljuk a lisztet, hozzákeverjük a kétféle sót, a szódabikarbónát és a magkeveréket. Aztán jön hozzá a kefir és az olaj, végül a citromlé. Kézzel gyors mozdulatokkal összedolgozzuk. A cél egy puha tészta, nem baj, ha enyhén ragacsos. Ha netán nem ilyen állagú, egy kis liszt, illetve víz hozzáadásával igazítsunk rajta.

A kapott tésztát négyfelé vesszük, és a zabpehelybe forgatva hosszúkásra formázzuk a darabokat, majd vékonyan kiolajozott tepsire helyezzük őket. (Négy kisebb darab helyett egyben is megsüthetnénk, de tapasztalatom szerint így hamarabb és jobban átsül.) Tetejüket éles késsel jó mélyen bevagdossuk. (Erre azért van szükség, mert a sütés során jelentősen megnő a térfogatuk, és így nem összevissza repednek ki.)

Betesszük az előmelegített sütőbe, és 25-30 perc alatt megsütjük. Akkor kész, amikor megpirult a teteje is, az alját megütögetve pedig kongó hangot ad.

Frissen, langyosan vagy másnap is finom. Fogyaszthatjuk magában vagy tetszőleges szendvicskrémmel, illetve ételek mellé.


Ajánlatom hozzá a Jó egészséget! webáruház kínálatából
Biopont búzaliszt, teljes kiőrlésű, 1 kg
Magkeverék 250 g
Szezámsó 250 g
Himalája finomsó 1 kg
Lágy zabpehely


A recept Dulmina tündérkonyhája című blogomban jelent meg először. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése