2012. november 3., szombat

Csicsókás pogácsa

A kelt tészták állagának és ízének is jót tesz a "szegény ember krumplija", a csicsóka. Ezúttal pogácsát sütöttem vele, teljes kiőrlésű lisztből.



Hozzávalók kb. 50 kis pogácsához

30 dkg csicsóka (lehet apró, göcsörtös is)
víz és só a megfőzéséhez

1 dkg friss élesztő
1 dl langyos víz
1/2 teáskanál méz vagy barna cukor

35 dkg háromgabonás kenyérpor vagy Graham-liszt
10 dkg olvasztott vaj vagy szűk 1 dl olaj
1 evőkanál lenmagliszt
1,5 teáskanál só

pár evőkanál darált dió a tetejére
olaj a tepsi kikenéséhez


Elkészítése

Alaposan megmossuk, majd enyhén sós vízben puhára főzzük a csicsókát. Langyosra hűtve lehúzzuk a héját, és krumplinyomóval összetörjük.

Közben felfuttatjuk az élesztőt a mézes vízben. A csicsókapüréhez adjuk a többi hozzávalót (a dió kivételével), végül beleöntjük a felfuttatott élesztőt is, és összegyúrjuk. Akkor jó, ha lágy, de nem ragadós; szükség esetén további liszt, illetve víz hozzáadásával igazítunk az állagán. Letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztjük, körülbelül 1 óra alatt.

Kinyújtjuk, a két szélét középre hajtjuk, és megint kinyújtjuk. A hajtogatást megismételjük a másik két széle felől is. A tetejét megszórjuk darált dióval, és így fejezzük be a nyújtást; 1,5-2 cm vastag legyen a végére. Éles késsel bevagdossuk a tetejét, majd kis pogácsákat szaggatunk belőle. Kikent tepsire sorakoztatjuk, és 180 fokon 30 perc alatt megsütjük. A szaggatáskor leesett darabkákat összegyúrva további pogácsákat készítünk ugyanilyen módon.


Ajánlatom hozzá a Jó egészséget! webáruház kínálatából
Háromgabonás kenyérliszt 500 g

Biopont búzaliszt, Graham, 1 kg
Lenmagliszt 250 g


A recept Dulmina tündérkonyhája című blogomban jelent meg először.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése